Árpád
-1 °C
9 °C

Akadályozták a két magyar köztévé kolozsvári tudósítóit

MTI
2005.05.15. 19:01

Akadályozták munkájukban a Duna TV és a Magyar Televízió kolozsvári stábjait a Kolozs megyei környezetvédelmi hatóság vezetői Persányi Miklós magyar és Sulfina Barbu román szakminiszter Verespatakon tett hétvégi látogatásakor.

Makkai Koós Imola, a Duna TV kolozsvári tudósítója vasárnap az MTI-nek elmondta, a román és a magyar környezetvédelmi tárca vezetői egy ENSZ-küldöttség társaságában szombaton felkeresték a Verespatak környéki bányákat. A látogatás része volt annak a bányászati hulladékokkal foglalkozó nemzetközi konferenciának, amelyen 12 kelet-közép-európai ország képviselője vett részt Kolozsváron.

A Duna Televízió tudósítója szerint, miközben a nemzetközi küldöttséget kísérték, a román hatóságok megtiltották neki, hogy a küldöttség és a helyi román vezetők beszélgetéseit felgyevék, Persányi Miklóssal is csak az utcán készíthettek interjút, miközben román kollégája, Sulfina Barbu - mivel állítása szerint ő nem "hozatott magával" román újságírót - nem is nyilatkozott.