Eleonóra
1 °C
7 °C

Legalább 745 ember vesztette életét az andizsáni felkelésben

MTI
2005.05.17. 10:25
Legalább 745 ember vesztette életét az andizsáni felkelésben és az azt követő megtorlásban, jelentette kedden az Izvesztyija című orosz lap az Ozod Dehkonlar (Szabad Parasztok) üzbég ellenzéki pártra hivatkozva. E párt tagjai házról házra járnak a kelet-üzbegisztáni városban, kikérdezik a lakosokat, és feljegyzik a halálos áldozatok nevét. Hétfő estig 745 név került a listára.

Sokféle jelentés érkezett péntek óta a felkelés és az azt kísérő tömegtüntetés leverése óta a halálos áldozatok számáról. Egy tekintélyes helyi orvos azt mondta korábban, körülbelül ötszáz holttestet tettek ki egy helyi iskola elé a hatóságok, hogy a hozzátartozók azonosíthassák, illetve elvihessék a tetemeket.

Egy helyi emberjogi csoport egy aktivistája telefonon közölte külföldi újságírókkal, hogy 37 ifjú ember holttestét temették el nagy sietve kedden egy tömegsírba Andizsán egyik temetőjében. Azt is hozzátette, hogy a csoport más tagjai mintegy kétszáz holttestet láttak hétfőn egy andizsáni hullaházban, és számos továbbit két helyi kórházban.