Judit
3 °C
6 °C

Egyiptomban őrizetbe vettek egy német forgatócsoportot

MTI
2005.05.24. 06:38
Néhány órára őrizetbe vette az egyiptomi rendőrség hétfőn az ARD német televízió forgatócsoportját azzal a gyanúval, hogy kormányellenes röplapokat osztogatott - közölte a csoport egyik tagja. Egy neve elhallgatását kérő rendőrségi tisztségviselő szerint viszont a stábot azért fogták le, mert forgatási engedély nélkül készített felvételeket.

A három egyiptomi és egy német állampolgárból álló stáb Kairó déli külvárosában forgatott egy ellenzéki szervezésű vásáron, ahol reformokat követelő plakátok tűntek fel. A vásár később reformpárti tüntetésbe csapott át. A forgatócsoport éppen távozóban volt, amikor rendőrautók állták útját a stábot szállító taxinak; a rend őrei fegyvert szegeztek rájuk, majd egy biztonsági tiszt a volán mögé ült és a legközelebbi rendőrőrsre hajtott velük. Az újságírókat négy órán át tartották fogva, s azzal vádolták őket, hogy kormányellenes plakátokat osztogattak és ragasztgattak a tüntetésen. A zsurnalisztákat végül a kairói német nagykövetség közbenjárására engedték el - mesélte a stáb operatőre.

A neve elhallgatását kérő egyiptomi rendőrtiszt szerint a forgatócsoport azután nyerte vissza szabadságát, hogy végül mégis megtaláltak egy forgatási engedélyt.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.