Árpád
-2 °C
9 °C

Kormánysiker az egyiptomi népszavazáson

MTI
2005.05.26. 20:27

A részt vevő szavazók 82,86 százaléka igent mondott az egyiptomi népszavazáson a többjelöltes, közvetlen elnökválasztás bevezetésére, jelentette be csütörtökön az egyiptomi állami televízióban Habib al-Adeli belügyminiszter.

A szavazásra jogosultak 53,46 százaléka, valamivel több mint17 millió ember vett részt a szerdai referendumon, mondta a miniszter. A kormány a részvétel mellett agitált, míg egy széles ellenzéki koalíció a népszavazás bojkottjára szólította fel a lakosságot.

Az ellenzék vitatta a hivatalosan bejelentett részvételi arányszámot, csalást, "népszavazási bohózatot" emlegetett. Egyes ellenzéki képviselők szerint legfeljebb öt-tíz százalékos lehetett a részvétel.

A 77 éves Mubarak egyébként még nyitva tartja azt a kérdést, hogy indul-e a szeptemberben esedékes elnökválasztáson. Hasonlóképpen lebegteti azt a kérdést is, hogy kísérletet tesz-e hatalmának családon belül tartására. Nemrégiben kijelentette egy kuvaiti lapnak, hogy az alkotmánymódosítás minden egyiptomi állampolgár számára lehetővé teszi, hogy pályázzék az elnöki posztra, miért éppen az ő fia ne lenne jogosult. Az elnök kisebbik fia, Gamal mutat politikai ambíciókat.