Mária
-6 °C
-2 °C

Angela Merkel lett a német konzervatív ellenzék kancellárjelöltje

MTI
2005.05.30. 13:01
Angela Merkelt választották meg hétfőn a német konzervatív ellenzék kancellárjelöltjévé a várhatóan idén ősszel tartandó országos parlamenti választásokra Az 50 éves Merkel jelöléséről a döntés a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökségeinek Berlinben tartott együttes ülésén született meg. Merkel az első női kancellárjelölt a Német Szövetségi Köztársaság történetében.

A Deutschlandfunk rádióadó információja szerint Merkelt maga Edmund Stoiber, a CSU elnöke javasolta kancellárjelöltnek, vélhetően Gerhard Schröder kancellár kihívójának. Formális szavazás nem volt az ülésen. Merkel már a 2002-es választásokon szeretett volna kancellárjelölt lenni, de akkor kénytelen volt átengedni a helyet Stoibernek. Stoiber, illetve a CDU/CSU 2002-ben minimális vereséget szenvedett (országos mértékben 6000 szavazattal kaptak kevesebbet, mint a győztes szociáldemokrata párt), s kénytelen volt átengedni a kormányalakítás jogát az SPD-nek.

Az előre hozott választás kikényszerítésének politikai-technikai módozatai azonban még mindig nem világosak. Béla Anda kormányszóvivő hétfőn közölte, Schröder csak július elsején akarja tájékoztatni a Bundestagot arról, milyen eljárásban akarja felvetni a bizalmi kérdést.