Miklós
-7 °C
2 °C

Kövekkel dobálták a zsidó látogatókat az al-Aksza mecsetnél

MTI/Reuters
2005.06.06. 10:13

Palesztin tüntetőkkel csapott össze az izraeli rendőrség hétfőn Jeruzsálemben az óvárosi Templom-hegyen lévő al-Aksza mecsetnél, miután palesztinok kövekkel támadtak egy zsidó csoportra, amely meglátogatta a muzulmánok és a zsidók által egyaránt szentnek tartott épületegyüttest. A kődobálásban két zsidó látogató megsebesült. A rendőrök süketítő gránátokat vetettek be a több száz palesztin tüntető ellen, egyiküket őrizetbe is vették, majd helyreállt a rend.

Az incidensre Jeruzsálem napján került sor, amikor az izraeliek a három nagy vallás szent városának 38 évvel ezelőtti egyesítését ünneplik. Az al-Aksza mecset a harmadik legfontosabb iszlám szentély a mekkai és medinai nagymecsetek után, éppen ezért a Mecsetek tere politikai-vallási szempontból az egyik legérzékenyebb része Jeruzsálemnek.

Hétfőre háromezer izraeli rendőrt helyeztek riadókészültségbe, és vezényeltek Jeruzsálem különböző körzeteibe, hogy megakadályozzák az esetleges palesztin merényleteket vagy a zsidó szélsőségesek provokációit.