Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Washington két állandó taggal bővítené a Biztonsági Tanácsot

MTI
2005.06.16. 23:28
Az Egyesült Államok legfeljebb két új tagállammal bővítené ki a Biztonsági Tanácsot (BT) Nicholas Burns amerikai külügyminisztériumi államtitkár szavai szerint.

Az államtitkár csütörtökön közölte, hogy az Egyesült Államok a jövő héten határozattervezet terjeszt az ENSZ Közgyűlése elé a BT reformjáról, amelyben javaslatot tesz az állandó és nem állandó tagság kritériumaira is.

Burns kijelentette, hogy az Egyesült Államok a BT "körülbelül két állammal való" kibővítését fogja támogatni, és közölte, hogy az egyik állam Japán lesz. (Lapértesülések szerint Washington a másik állandó tagságot egy fejlődő országnak szánja.) Az államtitkár úgy vélte, az ennél nagyobb mértékű bővítés "károsnak bizonyulhat".

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok szerint a vétójogot a jelenlegi öt állandó BT-tagnak (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország) kell fenntartani, az új állandó tagokat nem ruháznák fel vele.

Németország, India, Japán és Brazília olyan reformtervet dolgozott ki, amelynek értelmében a Biztonsági Tanácsot hat állandó és négy nem állandó taggal bővítenék, amely így a jelenlegi 15 helyett 25 tagot számlálna. Az állandó tagságot a közösen fellépő négy ország, valamint két afrikai ország kapná. Az Egyesült Államok ennél szerényebb reformot akar, és lapértesülések szerint ellenzi Németország állandó tagságát.

George Bush amerikai elnök szerdán telefonon konzultált Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az ENSZ reformjáról és egyedül Japán állandó tagságában értettek egyet, amely azonban Kína ellenállásába ütközhet.