Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Akcióban a gázai kivonulást ellenző zsidók

MTI
2005.06.29. 12:55
Olajat öntöttek és szögeket szórtak szét a közúti forgalom megakadályozására egy autópályán Izraelben szerdán a Gázai övezetből történő izraeli kivonulás ellenzői. Több gépkocsi megrongálódott a Jeruzsálemet Tel-Avívval összekötő pályán a reggeli csúcsforgalomban. Senki sem sérült meg. A tüntetők kilátásba helyezték, hogy országszerte útakadályokat építenek. Rendőrségi tájékoztatás szerint a tiltakozók a víz- és áramszolgáltatás megszakítására készülnek. Gideon Ezra közbiztonsági miniszter az izraeli rádióban közölte, hogy felkutatják a tetteseket, és a törvény erejével sújtanak le rájuk, mert az akció súlyos baleseteket is okozhatott volna.

Izraeli katonák fiatal zsidó telepesekkel verekedtek össze szerdán a Gázai övezetben lévő Sirat Hajamban, ahol az ifjak elfoglaltak egy elhagyott palesztin házat. A telepesek azért kerítették hatalmukba a hét elején az épületet, hogy ott egy előretolt állást építsenek ki egy zsidó telep közelében. Amikor a katonák rátámadtak a házfoglalókra, több tucatnyi fiatal zsidó sietett társai segítségére, majd ökölharcba keveredtek a hadsereg tagjaival. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy az ifjú telepesek védelmi állásokat terveznek létesíteni, hogy megakadályozzák a Gázai övezet augusztusban kezdődő kiürítését.