Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Megállapodás a szudáni kormány és a lázadók között

MTI
2005.07.06. 01:09
Megállapodást kötött a szudáni kormány, illetve a hadsereg két, a kormány ellen küzdő lázadó csoporttal helyi idő szerint kedden, ami alapját képezheti a dárfúri rendezésnek. Az afrikai ország nyugati részén fekvő Dárfúr tartomány régóta polgárháború helyszíne, s a harcok, továbbá az éhínség és a különböző járványok az elmúlt két és fél évben mintegy 300 ezer halálos áldozatot követeltek, s több százezren menekültek el a térségből.

A 17 pontból álló egyezményt a nigériai fővárosban, Abujában írták alá a szudáni kormány és a hadsereg, másrészt pedig két fegyveres csoport képviselői. A megállapodás alapul szolgálhat a dárfúri konfliktus igazságos, átfogó és tartós rendezéséhez, nyilatkozta a nyugat-szudáni tartomány biztonságát felügyelni igyekvő Afrikai Unió egyik vezető képviselője, aki utalt arra is, hogy további tárgyalásokra van szükség. Továbbra is vitatott a jövőbeni hatalommegosztás, s vita van a biztonságot érintő kérdésekben is.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!