Auguszta
5 °C
22 °C

Irán segítene Iraknak

MTI
2005.07.17. 20:25
Az Irakban tomboló erőszak megfékezéséhez, az iraki újjáépítés elősegítéséhez ígért meg "minden tőle telhető" támogatást Irán vasárnap a teheráni látogatáson tartózkodó iraki miniszterelnöknek. Ibrahím al-Dzsaafari iraki kormányfő népes, tíz minisztert magába foglaló küldöttség élén érkezett szombaton Teheránba, hogy "biztonsági megállapodást" kössön a hajdani ősellenséggel, amellyel több mint egymillió áldozatot követelő véres háborút vívott 1980-88 között. Az iraki miniszterelnök vasárnap Mohamed Hatami leköszönő iráni elnökkel tárgyalt, aki segítséget ígért az Irakot sújtó erőszak megfékezéséhez oly módon, hogy például lesújtanak az Irán területén működő al-Kaida-terroristákra és szorosabbra fűzik a biztonsági együttműködést a terroristák beszivárgásának megakadályozása céljából. Hatami azt mondta, hogy a két ország biztonsága és stabilitása szorosan összefügg egymással.

Hosjar Zebari iraki külügyminiszter kijelentette a találkozó után, hogy az irániak nagyon együttműködőnek mutatkoztak, a felek hosszasan tárgyaltak biztonsági kérdésekről és iráni részről beleegyeztek a hírszerzési adatok megosztásába, a beszivárgások elleni közös harcba és általában a helyzet közös stabilizálásába. Hatami fordulópontnak nevezte Dzsaafari - iraki kormányfőnek a Szaddám Huszein-rezsim 2003-as megdöntése óta első - iráni látogatását, amely szerinte segít "begyógyítani a sebeket és helyrehozni a károkat, amelyeket Szaddám Huszein okozott a két ország együttműködésében". Dzsaafari hétfőn folytat megbeszélést Irán leendő keményvonalas elnökével, a Hatamit a jövő hónap elején felváltó Mahmúd Ahmadinezsáddal, aki várhatóan folytatja a Bagdadhoz való közeledés politikáját, de az eddiginél erőteljesebben fogja követelni az amerikai csapatok kivonását Irakból.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.