Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Októbernél korábban nem kezdődhet Szaddám pere

MTI
2005.07.18. 14:34
#alt#
Szaddám Huszein
Francia ügyvédje szerint október előtt nem kerül sor Szaddám Huszein volt iraki elnök perére. A Szaddám Huszeinnel foglalkozó különleges iraki bíróság vizsgálóbírója, Raid Dzsuhi vasárnap jelentette be a bukott diktátor elleni első vádemelést egy 1982-es mészárlás ügyében, amelyben 143 síitát öltek meg. A vizsgálóbíró közölte, hogy a per kezdetének időpontját napokon belül bejelentik. Emmanuel Ludot ügyvéd szerint viszont az iraki büntetőjogi eljárás értelmében 45 napnak kell eltelnie a vádemelés és a tanúk meghallgatásának kezdete között. A francia ügyvéd úgy vélekedett, hogy Szaddám Huszein esetében minden vádpontot külön tárgyalnak, és az első perre október-november körül kerülhet sor. Ez lesz a próbája a különleges bíróság működésének, és azt is fel tudják majd mérni, hogy miként reagálnak rá az iraki lázadók. Ludot szerint a bíróság azért sem akar átfogó pert a volt diktátor ügyében, hogy elkerüljék egy esetleges kudarc kockázatát.