Magdolna, Léna
11 °C
28 °C

Olaszország megkezdte katonáinak kivonását Irakból

MTI
2005.08.13. 15:07
Olaszország megkezdte katonáinak kivonását szombaton Irakból. Az ország déli részéből hazaindult a San Marco zászlóalj 130 katonája, és helyettük már nem vezényelnek senkit az arab országba - jelentette be a násziríjai kontingens szóvivője a Sky 24 olasz televíziós hírcsatornának nyilatkozva. Fabio Mattiass alezredes ezzel megerősítette a La Stampa című olasz napilap értesülését, amely szerint 300 olasz katona fog hazatérni Irakból.

Olaszország a koalíciós erők részeként 3000 katonát küldött Irakba, ahol az ország déli részén brit parancsnokság alatt teljesítenek szolgálatot. Silvio Berlusconi olasz kormányfő a G8-országcsoport júliusi skóciai csúcsértekezletén megismételte azt az először márciusban bejelentett szándékát, hogy országa a szövetségesekkel és az iraki hatóságokkal való egyetértésben szeptemberben hazahív 300 katonát.

2003. november 12-én 17 olasz katona és két polgári személy halt meg, illetve húsz megsebesült egy olyan támadásban, amelynek elkövetőjeként az al-Kaida terrorszervezet jelentkezett. Később egy olasz katona halt meg, és további 12 megsebesült egy síita milicistákkal vívott összecsapásban Násziríjában.