Natália
-3 °C
7 °C

Sikeres választások Afganisztánban

MTI
2005.09.18. 20:18
Nem sikerült meghiúsítaniuk a történelmi mérföldkőnek minősített parlamenti választásokat a tálib lázadóknak vasárnap Afganisztánban, de a legjelentősebb megfigyelői csoport szerint alig haladta meg az 50 százalékot a részvételi arány. A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint délután négykor lezárták ott, ahol már nem álltak sorban a választók. A szavazás lassan indult, de délre felgyorsult. Csak néhány olyan szavazóhelyiség volt az országosan 400 közül, amelyet nem lehetett megnyitni biztonsági okok miatt. Ezek a déli és a délkeleti országrészben voltak. Az első részeredményeket október 10-e körül, a végeredményt 22-e körül fogják bejelenteni.

A legjelentősebb független megfigyelői csoport, a Szabad és Tisztességes Választások Afganisztánban (FEFA) valamivel több mint 50 százalékra becsülte a részvételi arányt, ami lényegesen alacsonyabb a tavalyi elnökválasztáson jegyzett 76 százaléknál. Az Afganisztánnak majdnem mind a 34 tartományába megfigyelőket, összesen 7 ezer főt szétküldő egyesület elnöke, Nader Nadery vasárnapi kabuli sajtóértekezletén közölte szervezetének első becslését a szavazók arányáról. A FEFA szerint zavart okozott a jelöltek nagy száma: ez megnehezítette a választást és elvette az emberek kedvét attól, hogy elmenjenek szavazni. Hamid Karzai afgán elnök örömét fejezte ki, hogy sok nő is elment szavazni, még a legkonzervatívabb tartományokban is, amit "nagy előrelépésként" értékelt. Az államfő gratulált a népnek ahhoz, hogy "e nehéz időkben megint egyszer dacolt a terroristák fenyegetésével" és részt vett a választásokon.

A hatalomból négy éve elűzött, iszlám fundamentalista nézeteket valló tálibok támadásokat és robbantásokat helyeztek kilátásba a választások napján a "megszálló" csapatok ellen, és az urnáktól való távolmaradásra szólították fel a lakosságot. A szavazás biztonságára a belügyminiszter bejelentése szerint országszerte 55 ezer rendőr, 28 ezer katona, körülbelül 20 ezer milicista és a titkosszolgálat ügynökei vigyáztak, de riadókészültségbe helyezték az Egyesült Államok vezette koalíciós erők mintegy 20 ezer katonáját és a 11 ezer fős NATO-irányítású biztonsági erőket is. Az incidensekről készült első összesítés szerint nyolc ember, köztük egy francia katona vesztette életét szombat éjjel és vasárnap a lázadókkal vívott összecsapásokban, és a merényletekben. A francia erők szóvivője szerint ez az első elesett katonájuk az afganisztáni misszió kezdete óta.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!