Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Még az idén visszakerülhetnek a sárospataki könyvek

MTI
2005.09.20. 15:22

Magyarország hisz abban, hogy a sárospataki református könyvtár művei a korábbi megállapodás alapján még ebben az évben visszakerülhetnek Oroszországból - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök miután Budapesten orosz partnerével tárgyalt. A visszaadásról már korábban megszületett elvi döntés is mutatja az Oroszország és Magyarország közötti bizalom növekedését - jelentette ki az MTI kérdésére Mihail Fradkov miniszterelnök, aki egynapos munkalátogatáson tartózkodik a fővárosban.

Gyurcsány emlékeztetett arra, hogy februári moszkvai látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnöktől és valamennyi tárgyalópartnerétől azt a határozott ígéretet kapta, hogy az előttünk álló évben hazatérhetnek a sárospataki könyvek. A Sárospataki Református Kollégium könyveit a második világháború végén vitték a Szovjetunióba.

Gyurcsány Ferenc utalt arra, hogy az orosz törvényhozás, a duma első olvasatban már megtárgyalta a könyvek visszakerüléséhez szükséges jogszabályt. Elmondta, hogy Borisz Grizlov duma-elnök szeptember elején egy New York-i találkozón maga biztosította Szili Katalin házelnököt: a könyvtár visszaszolgáltatásának idén novemberig meglesz a törvényi feltétele.

A tárgyalásokon szó esett a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről, az a magyar iparnak szüksége van az orosz partnerekkel való együttműködésről az ásványolaj-forgalom, a gázipar és az atomenergia terén. A két kormányfő jelenlétében az egészségügyi minisztériumok képviselői aláírták a következő öt évre szóló együttműködési megállapodást; jegyzékváltás történt a jekatyerinburgi magyar kereskedelmi képviselet megnyitásáról; a gazdasági kormányközi bizottság társelnökei, Kóka János gazdasági miniszter és Leonyid Rejman informatikai és hírközlési miniszter pedig szignálta a közös testület hétfői alakuló ülésének jegyzőkönyvét.