Ambrus
-7 °C
3 °C

Belgrád kiadja az egyik madridi merénylőt

MTI
2005.09.22. 17:24

Belgrád hamarosan kiadja a spanyol hatóságoknak a tavalyi madridi vasúti robbantások egyik feltételezett elkövetőjét - sajtóértesülések szerint az illetékes miniszter csütörtökön hagyta jóvá a merénylő kiszolgáltatását.

A Beta belgrádi hírügynökség szerint Rasim Ljajic szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter - akinek hatáskörében tartoznak az igazságszolgáltatással kapcsolatos feladatok is - csütörtökön aláírta a határozatot az Interpol által körözött marokkói Abdelmadzsid Busar kiadatásáról. Azután írta alá a döntést, hogy a szerbiai legfelsőbb bíróság elutasította a belgrádi kerületi törvényszék kiadatási döntése ellen emelt óvást.

Busart az idén június 23-án fogták el szerbiai határőrök a Szabadka és Belgrád között közlekedő vonaton. Hamis iraki útlevelet találtak nála, s kiderült, hogy egyike azon személyeknek, akiknek köze volt a tavaly március 11-én történt madridi terrortámadásokhoz, amelyekben 191 ember vesztette életét. Busar feltehetően "főfutára" volt az Al Kaida madridi terrorsejtjének. Az egyetlen azon személyek közül, aki ép bőrrel úszta meg a rendőrség rohamot a terroristák egyik peremvárosi rejtekhelye ellen. A marokkói életét az mentette meg, hogy kiment az utcára szemetet kidobni, majd látván a rohamrendőröket, kiabálni kezdett és elfutott. Társai felrobbantották magukat.

Ljajic nem volt hajlandó megerősíteni a Beta hírét, csak annyit mondott, hogy biztonsági okokból a kiadatással kapcsolatos információkat nem tárják a nyilvánosság elé.