Ambrus
-7 °C
3 °C

Útnak indul a második kínai űrhajó

MTI
2005.10.11. 06:45

Október 12 és 15 között indul útnak az a kínai űrhajó, amely immár másodszor visz embert a világűrbe - jelentették be hivatalosan Pekingben. Az Új Kína hivatalos kínai hírügynökség jelentése szerint a Sencsou-6-ot (Shenzhou) a Góbi sivatagból indítják útnak, és öt napot tölt a világűrben. Egyúttal ez lesz az első alkalom, hogy Kína egyszerre két űrhajóst juttat a kozmoszba.

Korábban az Új Kína arról számolt be, hogy a fellövést október 13-ra tervezik. Sajtójelentések szerint azonban nem kizárt, hogy az indítás némi késedelmet szenved. A startot a tervek szerint közvetíti a pekingi állami televízió, hogy biztosítsák a szükséges nyilvánosságot a külföldi média számára - hangoztatta a hírügynökség, közvetve utalva arra, hogy ez szakítást jelent a kínai űrkutatási hatóságok korábbi hagyományos titkolódzásával.

Emberrel a fedélzetén az első kínai űrhajó 2003 októberében indult a világűrbe. Jang Li-vej (Yang Liwei) akkor 21 és fél órát tartózkodott a világűrben, miközben tizennégyszer kerülte meg a Földet, ahová a korábbi pilóta nemzeti hősként tért vissza. Kína az egykori Szovjetunió és az Egyesült Államok után harmadikként küldött saját területéről és saját űreszközeivel embert a kozmoszba.