Miklós
-7 °C
2 °C

Fidel Castro nem utazik Spanyolországba

MTI
2005.10.13. 23:16
Nem vesz részt a spanyolországi Salamancában tartandó ibéro-amerikai csúcstalálkozón Fidel Castro kubai elnök - közölte csütörtök este Madridban a spanyol kormány szóvivője.

Spanyolország és a spanyol ajkú amerikai országok immár rendszeres csúcstalálkozója pénteken kezdődik, s azon Kuba és az Egyesült Államok viszonya az egyik fő napirendi téma. Megfigyelők szerint ezért is meglepetés a kubai vezető távolmaradása, amelynek okát a szóvivő nem közölte. Szavai szerint erre vonatkozóan Havannából nem érkezett semmifajta hivatalos tájékoztatás.

A spanyol kormány mindeddig arra számított, hogy a 79 éves Castro jelen lesz a kétnapos találkozón, noha a korábbiakon ugyancsak nem vett részt. A kubai vezető ugyanakkor híres arról, hogy az utolsó pillanatban is megváltoztathatja döntését.

A csúcstalálkozót előkészítő külügyminiszteri értekezleten a spanyol ajkú államok diplomáciai vezetői támogatásukról biztosították Havannát két fronton is az Egyesült Államokkal való kapcsolatában. Egyrészt sürgették a szigetország elleni amerikai gazdasági blokád azonnali beszüntetését, másrészt támogatták azt a kubai - és venezuelai - követelést, hogy az Egyesült Államok mielőbb adja ki a kubai Luis Posada Carrilest, akit Castro ellenes merényletkísérletekkel, továbbá egy kubai utasszállító repülőgép elleni, végzetes terrortámadás megszervezésével vádolnak.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.