Ambrus
-7 °C
3 °C

Feljelentették a cseh kormányfőt

MTI
2005.10.16. 15:51
Feljelentette Jirí Paroubek cseh kormányfőt az ellenzéki polgári demokrata politikusok egy csoportja, mert úgy vélik, hogy az Unipetrol vegyipari holding magánosításával kapcsolatban Paroubek visszaélt hivatali tisztségével és tevékenységével mások jogait korlátozta. A feljelentés vonatkozik Bohuslav Sobotka pénzügyminiszterre, Milan Urban ipari és kereskedelmi miniszterre, valamint Zdenek Dolozelre, a kormányfő volt irodafőnökére - jelentette be vasárnap a közszolgálati televízióban Vlastimil Tlusty, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselőházi frakciójának vezetője. Tlusty azt állítja, hogy a kormányfő az idén nyáron befolyásolta az időközben a lengyel PKN Orlen tulajdonába került Unipetrol kisebbségi tulajdonosai részvényeinek az eladását, illetve azt, hogy a részvények árait a piaci árnál jóval olcsóbban állapította meg a tőzsdefelügyelet. "Ezért a szociáldemokrata kormányfő, és miniszterei felelősek" - jelentette ki az ellenzéki politikus.

Az Unipetrol 63 százalékos részvénycsomagját 13,05 milliárd koronáért vette meg a PKN Orlen. Lengyel források szerint azonban a magánosítás nem volt tiszta, s vezető cseh és lengyel politikusok állítólag mintegy 42 millió eurót kaptak azért, hogy a PKN Orlen nyert. A cseh politikusok a korrupciós vádakat elutasítják, s maguk is feljelentést tettek Jaczek Spyra lengyel lobbista és vállalkozó ellen, akitől az információk eredetileg származnak. Az ODS szerint a lengyel parlament vizsgálóbizottsága is arra a következtetésre jutott, hogy a háttérben korrupció volt. "Most arról van szó, hogy megtaláljuk azokat, akik a kenőpénzeket felvették" - mutatott rá Tlusty. A múlt héten a cseh parlament is vizsgálóbizottságot állított fel. A bonyolult cseh-lengyel ügyet a krakkói és a prágai ügyészség is vizsgálja.