Zsanett, Janka
14 °C
30 °C

Az iráni elnök merénylettel gyanúsítja a briteket

MTI
2005.10.17. 11:02

Az iráni elnök arra gyanakszik, hogy Nagy-Britannia szerepet játszott egy kettős robbantásban, amely öt ember halálát okozta szombaton Irán délnyugati részén - jelentette az ISNA iráni hírügynökség. "Erősen gyanakszunk arra, hogy brit erők szerepet játszanak ilyen terrorista cselekmények elkövetésében" - idézte a hírügynökség vasárnap Mahmúd Ahmadinezsád szavait.

A kettős robbantás, amelyben a halálos áldozatokon túl több mint 80 ember megsebesült, az iraki határhoz közeli Ahvázban történt. Az elnök kijelentései tovább élezték a két ország szócsatáját, ugyanis korábban London ismételten azzal vádolta meg Teheránt, hogy köze volt azokhoz a támadásokhoz, amelyeket az utóbbi napokban követtek el felkelők brit csapatok ellen Irak déli részén.

Iráni illetékesek előzőleg azzal gyanúsították meg a dél-iraki brit csapatokat, hogy segítik és kiképezik azokat az arab szeparatistákat, akiket az iráni Huzisztán tartományban az év folyamán korábban történt robbantássorozat és zavargás hátterében sejtenek. Nagy-Britannia teheráni nagykövetsége útján vasárnap cáfolta, hogy bármi köze lenne az ahvázi merényletekhez.