Vilma
-8 °C
3 °C

Gyurcsány Ferenc Londonban Tony Blairrel tárgyalt

MTI
2005.10.26. 23:59
Tony Blair brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélést szerda este Londonban Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő.

A tanácskozásról nem hoztak nyilvánosságra részleteket. Gyurcsány Ferenc a csütörtöki EU-csúcsértekezletre érkezett a brit fővárosba: a London közelében lévő Hampton Court kastély falai között a globalizáció okozta kihívásokról, s az erre adandó válaszlehetőségekről tanácskoznak majd az Európai Unió 25 tagállamának vezetői.

Gyurcsány a négyszemközti megbeszélést követően részt vett azon a vacsorán, amelyet a brit kormányfő adott a másnapi EU-csúcsra érkezett szocialista kormányfők és pártelnökök tiszteletére. A vacsorán szintén a globalizációról, pontosabban arról a növekedési és beruházási stratégiáról volt szó, amely a nemzetközi versenyben Európa helytállásához elengedhetetlenül szükséges. Emellett megvitatták az Európai Szocialisták Pártja kezdeményezését, az "új szociális Európa" elnevezésű programot is.

A vacsorára Gyurcsány Ferenc mellett meghívást kapott többek közét José Socrates portugál, Göran Persson svéd, és Jiri Paroubek cseh kormányfő, illetve Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke is.