Mária
-6 °C
-2 °C

Civilek is meghaltak egy légitámadásban Irakban

MTI
2005.10.31. 12:55

Több tucat polgári áldozata van annak az amerikai légitámadásnak helyi lakosok szerint, amelyet az al-Kaida terrorhálózat egyik feltételezett vezetője ellen hajtottak végre hétfőre virradóan a szíriai határ mentén található Káim város közelében.

Az iraki amerikai erők szóvivője közölte, hogy az al-Kaida egyik sejtjének vezetőjét akarták támadni Karabila faluban. Két olyan házat vettek célba, amelyben a terrorista vezető tudomásuk szerint rejtőzhetett. "A támadási időpontot és a lövedékek pontosságát úgy választottuk meg, hogy ne legyenek polgári áldozatok" - mondta. Beszámolt arról, hogy őrizetbe vettek csaknem száz feltételezett szélsőségest

A káimi kórház egyik orvosa úgy nyilatkozott, hogy helyi lakosok 35-40 halálos áldozatról beszélnek, közöttük tucatnyi gyermekről. Mint Ali al-Ani elmondta, az ő kórházába csak hat sebesültet szállítottak be, viszont miután a közeli Eufrátesz hídjait mind lerombolták, csónak pedig kevés van, így csak a sebesülteket tudták bevinni a folyó túloldalán lévő helységből.

Az amerikai erők és az iraki hatóságok szerint külföldi arab harcosok ezen a szíriai határszakaszon szivárognak be az országba, és csatlakoznak az al-Kaida iraki csoportjához. Csaknem ezer amerikai katona helikopterek támogatásával október 1-jén kezdte azt a hadműveletet a térségben, amelynek célja az ottani állítólagos terrorista bázisok felszámolása.