Mária
-7 °C
3 °C

Az USA-tól kért segítséget a megerőszakolt pakisztáni nő

MTI
2005.11.02. 12:23

Az amerikai kongresszushoz fordult segítségért egy csoportos nemi erőszak áldozatául esett pakisztáni nő, akinek története három éve világszerte óriási felháborodást váltott ki.

"Minden szinten megpróbálták elnémítani a hangomat" - mondta a 33 éves Muhtáran Mai helyi idő szerint kedden a washingtoni kongresszusban. Hozzátette, hogy a pakisztáni kormány üldözi, a rendőröket, akik segédkezet nyújtottak neki, kényszeráthelyezéssel büntették.

Megerőszakolásáról egy törzsi tanács döntött 2002-ben, miután akkor 13 éves öccse állítólag tiltott szerelmi viszonyba bonyolódott a szóban forgó törzshöz - egy másik népcsoporthoz - tartozó fiatal nővel. Megbecstelenítése után Mait arra kényszerítették, hogy kíváncsiskodók tömege előtt meztelenül menjen hazáig.

A pakisztáni legfelsőbb bíróság idén júniusban rendelte el a csoportos nemi erőszakban bűnösnek talált tizenhárom férfi újbóli letartóztatását, akiket alsóbb fokú bíróságok felmentettek.

Pervez Musarraf pakisztáni elnök megtiltotta Mai eredetileg júniusra tervezett egyesült államokbeli látogatását arra hivatkozva, hogy egy emberi jogi szervezet előtt tett vallomása rontaná az ország hitelét külföldön. Szeptemberben Musarraf kijelentette: egyes nők megerőszakolásukat eszközként használják fel arra, hogy vízumot kapjanak külföldi utazásaikhoz.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!