Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Megtévesztő jelentések Irak és az al-Kaida kapcsolatáról

MTI
2005.11.07. 06:52

Az amerikai katonai hírszerzés már 2002 februárjában figyelmeztette a Bush-kormányzatot, hogy informátoruk szándékosan megtévesztő jelentéseket küldött Irak és az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat kapcsolatairól - ez derült ki egy vasárnap Washingtonban nyilvánosságra került dokumentumból, amelynek feloldották titkosságát.

Ennek ellenére nyolc hónappal később George Bush amerikai elnök nyilvánosan azzal vádolta Szaddám Huszein rendszerét, hogy Oszama bin Laden hálózata tagjait mérgek és halált okozó gázok gyártására képezte ki. Ugyanezeket a vádakat hangoztatta többek között Colin Powell amerikai külügyminiszter 2003 februárjában az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt, hogy igazolja a küszöbön álló amerikai intervenciót Irakban.

"Ez az új dokumentum újabb drámai bizonyíték arra, hogy a háború előtti kormánynyilatkozatok megtévesztőek voltak" - jelentette ki Carl Levin, az amerikai szenátus katonai bizottságának tagja.

Az amerikai katonai titkosszolgálat (DIA) dokumentuma kritikai elemzést tartalmaz Ibn as-Sejk al-Libi információiról. Az Oszama bin Laden környezetéhez tartozó szélsőséges iszlámista al-Libi katonai instruktor volt az al-Kaida egyik afganisztáni kiképző táborában, mielőtt 2001 végén az amerikai haderők letartóztatták. A DIA azonban nem tartotta hitelesnek a szervezet és a Bagdad közötti kapcsolatokról szóló vallomását.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.