Mária
-7 °C
3 °C

Negyedmilliós tüntetés Hongkongban

MTI
2005.12.04. 20:07
A szervezők szerint 250 ezer ember tüntetett vasárnap Hongkongban, több demokráciát követelve a volt brit koronagyarmatnak, amely 1997 óta Kína Különleges Közigazgatási Területe.

A hongkongi rendőrség jóval kisebb számot közölt a tüntetés részvevőiről, sőt korábban maguk a szervezők is kisebbre, százezresre becsülték a tömeget.

A részvevők a megkezdett választójogi reform ellen tiltakoztak, mert az megítélésük szerint nem megy eléggé messze a Gyöngy-folyó torkolatában fekvő gazdag terület demokratizálásában. A terület Törvényhozó Tanácsa december 21-én dönt a hongkongi kormány által előterjesztett reformjavaslatról.

Jelenleg a képviselők felét választják közvetlen úton, a másik felét különféle szakmai testületek és társadalmi szervezetek képviselőiből létrehozott elektori tanácsok útján. A kormányfő személyéről egy úgynevezett választói bizottság dönt, amely Peking iránt lojális helyi politikusokból és üzletemberekből áll.

A hongkongi ellenzéki pártok azonban évek óta sürgetik az általános, közvetlen, titkos választások bevezetését. Peking tavaly kizárta, hogy belátható időn belül általános, titkos választásokat rendezhessenek Hongkongban. A tervezett reform nem irányoz elő ilyen változást, sőt a jövőre nézve sem ígér efféle átalakítást.