Vilma
-8 °C
3 °C

Nők sodorhatják bajba Szaddám Huszeint

MTI
2005.12.06. 16:35
Női tanúk is bekapcsolódtak kedden a Szaddám Huszein volt iraki diktátor-elnök és hét vádlott-társa ellen október 19-én kezdett bírósági tárgyalás folyamatába. A két nő egy zöld függöny mögül tette meg tanúvallomását, személyazonosságukat nem fedték fel, sőt számítógép segítségével hangjukat is eltorzították.

Az első tanú többször zokogásban tört ki, amikor felidézte az őt ért megaláztatásokat és kínzásokat. A Dudzsail faluból való nő elmondta: 16 éves volt, amikor letartóztatták. Fivérével és más családtagjaival együtt hurcolták el a bukott rezsim pribékjei. Mielőtt agyba-főbe verték arra kötelezték, hogy vetkőzzék le. Lábánál fogva függesztették fel a mennyezetre, kezeit összekötötték. Négy éven át tartották börtönben.

A másik női tanú, aki megszólalt a perben, jelenleg 68 éves, és ugyancsak dudzsaili. Elmondta: 1981-ben férjével és hét gyermekével tartóztatták le, még azelőtt, hogy a diktátort szállító gépkocsioszlopot megtámadták. Négy hónapot töltött fogságban.