Miklós
-7 °C
2 °C

Bush elnök vállalta a felelősséget a lehallgatásokért

MTI
2005.12.17. 21:46
George Bush amerikai elnök szombati rádióbeszédében elismerte, hogy aláírt egy olyan rendeletet, amely lehetővé tette, hogy bírói felhatalmazás nélkül amerikai állampolgárokat és külföldeket hallgassanak le az Egyesült Államokban a terrorizmus elleni harc érdekében.

A The New York Times pénteken számolt be arról, hogy az elnök 2002-ben rendeletben felhatalmazta a Nemzetbiztonsági Ügynökséget (NSA) nemzetközi telefonhívások és elektronikus levelek bírói hozzájárulás nélkül történő ellenőrzésére.

A lap információja a kongresszusban felzúdulást váltott ki. A kormány először elzárkózott a hír megerősítésétől vagy cáfolatától. Condoleezza Rice külügyminiszter pénteken mindössze annyit mondott, hogy nemzetbiztonsági kérdésekről nem nyilatkozik, de a terrortámadások megelőzésére, az ország védelmében tett intézkedéseiben az elnök egyszer sem lépte át az alkotmányosság kereteit.

Bush elnök szombati rádióbeszédében, amelyet kivételesen a televíziók is sugároztak, hangsúlyozta, hogy rendelete az alkotmányosság talaján áll. Más vélemények szerint viszont sérti az amerikai alkotmány negyedik kiegészítését, illetve azt a rendelkezést, miszerint az elnök feladata ügyelni a törvények betartására.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!