Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megnyitják a belgrádi levéltárakat a hágai nyomozók előtt

MTI
2006.01.26. 15:45
Belgrád megnyitja állami archívumait a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) nyomozói előtt, bizonyítandó, hogy nem rejteget semmit a testület elől. A levéltárak megnyitásáról csütörtöki ülésén döntött a Hágával való együttműködésért felelős kormánytanács, és "elfogadásra" továbbította javaslatát a szerbia-montenegrói kabinetnek. Rasim Ljajic, a kormánytanács elnöke hangsúlyozta, hogy a döntés révén a hágai nyomozók - bizonyos eljárás betartásával - akadálymentesen hozzáférhetnek a levéltárakhoz.

Magyarázata szerint gyakorlatilag arról van szó, hogy a nyomozók szabadon kutakodhatnak az archívumokban, és ha megtalálják a keresett dokumentumot, a kormánytanácstól kell engedélyt kérniük annak használatára, de az eredeti példányt nem vihetik magukkal. Rasim Ljajic megjegyezte, hogy a kormánytanács "óvintézkedésekhez" folyamodhat, ha olyan dokumentumokról van szó, amelyek fontosak az ország nemzetbiztonsága szempontjából.