Natália
-3 °C
7 °C

Klaus: Az iszlám nem jelent fenyegetést a világra

MTI
2006.02.25. 13:57
Václav Klaus, cseh államfő nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az iszlám fenyegetést jelent a világra. "Nekem úgy tűnik, hogy ezek olyan frázisok, amelyeket bizonyos emberek használnak, olyan üres kijelentések, amelyek jól hangzanak, s amelyeket a közönség esetleg megtapsol" - jelentette ki a cseh államfő abban az interjúban, amelyet szombaton közölt a Mladá Fronta Dnes című cseh lap.

Klaus ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet az elfogultság és a szűklátókörűség veszélyére, s megjegyezte: a világban számos nagy ország, sőt egész kontinensek vannak, ahol az iszlámot egyáltalán nem tekintik fenyegetésnek. Példaként Afrikát, Dél-Amerikát, Kínát és Indiát említette. "Ez pedig már a világ nagyobbik fele" - jegyezte meg. Mint mondta, nem osztja a a terrorizmus mai szokványos értelmezését sem, mert a dolgok sokkal bonyolultabbak. Összekapcsolni az iszlámot, az egyik nagy világvallást a terrorizmussal "történelmietlen és fölényeskedő" nézet.