Natália
-3 °C
8 °C

Lemondott a kirgiz parlament elnöke

MTI/AFP
2006.02.27. 08:25
Leköszönt tisztségéről a kirgiz parlament elnöke hétfőn, a lemondást már elfogadta a közép-ázsiai ország parlamentje. Omurbek Tekebajev előzőleg kétszer benyújtotta lemondását, azt azonban egyik alkalommal sem fogadta el a kirgiz parlament. Ezúttal a 71 képviselőből 53 igennel szavazott a házelnök távozására.

Tekebajev igen erős nyomás alá került a közelmúltban - lemondását az elnök és a kormányfő is követelte -, miután február elején ingerülten azt mondta parlamentben Kurmanbek Bakijev elnöknek, hogy kutyává lett és teljesen becsavarodott. Ha tisztességes embernek tartja magát, a történtek után jobb, ha felakasztja magát az első fára - vetette oda Tekebajev akkor az elnöknek.

A parlamenti elnök hétfőn mindazonáltal megjegyezte, nem hiszi, hogy távozása nyomán csökkenne a feszültség a parlament és Bakijev elnök között. A kirgiz elnök és a parlament között ádáz politikai küzdelem dúl azóta, hogy a közép-ázsiai országban tavaly márciusban egy felkeléssel elűzték a hatalomból a még a szovjet időkből ott maradt elnököt, Aszkar Akajevet. A képviselők elutasították Bakijev fontos kormányzati pozíciókra szánt több jelöltjét is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.