Miklós
-7 °C
2 °C

Védett tanú kiadása miatt büntetett a hágai törvényszék

2006.03.10. 12:21

Fejenként 15 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte a hágai Nemzetközi Törvényszék pénteken Ivica Marijacicot, a Hrvatski List horvát hetilap volt főszerkesztőjét, valamint Markica Rebic egykori titkosszolgálati vezetőt, az egyik védett törvényszéki tanúra vonatkozó információk közzététele miatt. A lapban Tihomir Blaskic volt horvát tábornok hágai perének egyik tanújáról közöltek információkat egy Rebiccsel készített interjúban, 2004 novemberében. A cikkből - amely Horvátország elleni összeesküvéssel vádolta Carla Del Ponte törvényszéki főügyészt - a vád szerint az is kiderült, hogy a szerző és informátora tudatában volt annak, hogy a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló törvényszék védelme alatt álló személyről szolgáltatnak ki részleteket.

A vádlottakat a törvényszék szabályainak megsértéséért akár hét év börtönre és 100 ezer eurós bírságra is ítélhették volna. A bírák jelezték: tekintettel arra, hogy a cikk végül nem okozott kárt a tanúnak, súlyosabb büntetést nem tartanak indokoltnak. A védett tanú, Johannes van Kuijk holland katona 1997 decemberében tett vallomást a perben. Blaskicot parancsnoki felelősség alapján 2000-ben 45 éves börtönbüntetésre ítélte a törvényszék Közép-Boszniában elkövetett emberiség elleni és háborús bűnökért, ám büntetését 2004 nyarán jelentősen - mindössze 9 évre - enyhítették, törölve egyúttal a főbb vádpontokat is. Ezt követően jelent meg a szóban forgó cikk a horvát újságban. Blaskic 1996-ban önként adta fel magát, és enyhített büntetése időközben már le is járt.