Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A karikatúrák miatt nem megy Indiába a dán kormányfő

MTI
2006.03.16. 11:22
Lemondta egy gazdasági küldöttséggel együtt tervezett áprilisi indiai látogatását Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök, attól tartva, hogy újabb erőszakos tüntetések robbanhatnak ki a Dániában publikált Mohamed-karikatúrák miatt. Mint a DI ipari szövetség szóvivője a Politiken című dán lap csütörtöki számában közölte, az április 2-7. között tervezett látogatást "kölcsönös egyetértéssel" meghatározatlan időre elhalasztották.

A dán külügyminisztérium, ugyancsak a muzulmán országokban netán kirobbanó újabb tüntetésektől tartva, szerda este beszélgetésre invitálta 40 ország nagykövetét Henning Fode államügyésznek arról a döntéséről, hogy nem emel vádat a Mohamed-karikatúrákat először publikáló Jyllands-Posten című dán napilap ellen. Fode azzal indokolta ezt, hogy a rajzok nem tekinthetők sem istenkáromlónak, sem pedig fajgyűlölőnek.

Az iszlám országokban lezajlott erőszakos tömegtüntetéseken január óta csaknem 50 ember veszítette életét.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!