Vilma
-8 °C
3 °C

Fehéroroszországban megnyíltak a szavazóhelyiségek

MTI
2006.03.19. 09:24
A szavazás kedd óta tart a 6627 hazai választókörzetben és 32 külföldi országban, az előzetes szavazáson a közel 7 millió szavazásra jogosult 20,7 százaléka adta le szombat estig a voksát. A választáson négy jelölt indult: Alekszandr Lukasenko, aki az országot 1994 óta vaskézzel irányítja, és immár harmadszor indul az elnökségért, továbbá két ellenzéki politikus, Alekszandr Milinkevics, az "egyesült demokratikus erők" jelöltje és Alekszandr Kozulin, a Fehérorosz Szociáldemokrata Gyűlés vezetője,valamint az elnök szövetségesének számító Szergej Gajdukevics, a liberális demokrata párt vezetője.

A választási eredmény szinte biztosan előre jelezhető: a nagy esélyes ismét Alekszandr Lukasenko, aki főleg vidéken továbbra is népszerű, az ország "stabilitásának" és a szovjet idők viszonylag elfogadható életszínvonalának megőrzése miatt.

Milinkevics, aki szombaton a választókkal találkozva Minszkben teljességgel törvénytelennek nevezte a választásokat, az egyenlőtlen kampánylehetőségek, a szabad sajtó elnémítása, aktivistáinak őrizetbe vétele miatt. A szavazóhelyiségek közép-európai 19.00 órakor történő bezárása után békés tüntetésre szólította fel híveit a város központjában lévő Október térre. Tette ezt annak ellenére, hogy a fehérorosz biztonsági szolgálat előre közölte: mindenkit terroristának minősítenek, aki részt vesz az engedély nélküli megmozduláson, és súlyos büntetésre számíthat. A választások tisztaságára ezernél több külföldi megfigyelő felügyel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi jogok Hivatala (ODIHR) mintegy 450 képviselője, a három balti állam kivételével a volt szovjetköztársaságokat tömörítő Független Államok Közössége körülbelül 300 megfigyelője, civil szervezetek, több külföldi ország képviselői és független meghívottak.

A szavazóknak az urnától való távozás után megkérdezésén alapuló felmérésre (exit pol) két szociológiai intézet - a Mediafakt-Eko és a Fiatal Szervezetek fehérorosz bizottsága - kapott engedélyt. A választásra 130 külföldi újságírót akkreditáltak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.