Mária
-7 °C
3 °C

Robotrepülők vigyáznak az orosz G8-ra

2006.03.24. 18:38

Történetében először fog bevetni pilóta nélküli repülőgépeket az orosz belügyminisztérium a júliusban Szentpéterváron esedékes G8-as csúcstalálkozó biztosítására - jelentette be pénteken Mihail Szuhodolszkij, a tárca vezetőjének a helyettese. Az iparilag legfejlettebb országok vezetői biztonságának megóvására szánt különleges repülőszerkezetek mintapéldányait már beszerezték és sikerrel ki is próbálták - fűzte hozzá.

Szuhodolszkij elmondta: központi gépparkja mellett a belügyminisztérium még kilenc különleges feladatokat ellátó légi alakulattal rendelkezik, amelyeket 17 helikopterrel láttak el, de még ötöt beszereznek a közeljövőben ebből a légijármű-fajtából és vásárolnak egy repülőgépet is. Az orosz belügyi légi szolgálat ellenőrzi az utakat, munkatársait gyorsan a rendkívüli események helyszínére szállítja, és részt vesz más, különleges kiképzést igénylő műveletekben is. A tárca egységei az Észak-Kaukázusban már eredményesen végrehajtottak egyebek mellett olyan feladatokat, mint a térségben tevékenykedő bűnbandák felszámolása.