Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Összhangban van az alkotmánnyal a francia törvénymódosítás

MTI
2006.03.30. 23:48
A francia alkotmánybíróság szerint összhangban van az alaptörvénnyel a fiatalok első munkahelyéről szóló törvény, amely országos tiltakozást váltott ki.

A csütörtöki döntés Jacques Chirac elnökre hárítja a felelősséget, hogy a kormányt támogatva aláírja-e a törvényt, ami további tiltakozást és tüntetéseket válthat ki, vagy további tárgyalásokat kezdeményez, például azzal, hogy visszaküldi a tervezetet a nemzetgyűlésbe további vitára. Ez utóbbival azonban veszélyeztetné Dominique de Villepin kormányfő tekintélyét.

A várakozásokkal ellentétben az alkotmánybíróság úgy ítélte alaptörvénnyel összhangban állónak a jogszabályt, hogy semmilyen fenntartása nem volt vele kapcsolatban. Ha lett volna, az a törvény módosítására kényszeríthette volna a kormányt.

Az államfői hivatal az alkotmánybírósági döntés után bejelentette, hogy az elnök péntek este nyolc órakor "a nemzethez fordul", és rövid beszédben véleményt nyilvánít a törvényről a rádióban és a televízióban. Kormányzati források szerint valószínűleg kihirdeti azt, de egyúttal csúcsszintű szociális tanácskozás megrendezését fogja javasolni a kérdésről.