Mária
-6 °C
-2 °C

Az olasz ellenzék tiltakozott Berlusconi tévészereplése miatt

MTI
2006.04.08. 11:24
Tiltakozott az olasz balközép ellenzék Silvio Berlusconi kormányfő péntek esti, előre be nem jelentett televíziós szereplése miatt. A miniszterelnök a pénteken este 21 órakor a Berlusconi család tulajdonában lévő Mediaset-konszern egyik csatornáján, a Rete 4-en mintegy 20 perces interjút adott, amelynek során "a szabadságjogok - szeretni is tudó - Olaszországára" való szavazásra szólított fel, míg a baloldalról azt állította, hogy "csak adóztatni, irigykedni és gyűlölni tud." Az interjú kedvéért több mint két órával előbbre hozták a L'antipatico című éjszakai televíziós műsort, hogy még a péntek éjfélkor életbe lépő kampánycsend előtt megszólaltathassa a kormányfőt.

Az Olajfa (Ulivo) balközép csoportosulás szerint ezzel a szerepléssel Berlusconi ismét megsértette az egyes jelöltek esélyegyenlőségét, a médiaszereplésük kiegyensúlyozottságának szabályát. A kormányfő korábban azzal védekezett, hogy az interjú neki "járt", mert még soha nem szerepelt az említett műsorban, a Mediaset pedig leszögezte: tiszteletben tartotta a választási kampány szabályait azzal, hogy még Berlusconi érkezése előtt interjút sugárzott Enrico Bosellivel, a Rózsa az ökölben (Rosa nel pugno) radikális szocialista irányzatú kis párt vezetőjével.

Az április 9-10-i választások kampányában a Mediasetet háromszor bírságolta meg - összesen 250 ezer euróra - az olasz médiakampányt felügyelő hatóság, az AGCOM, mert túl sok teret adott a jobb-közép pártoknak és Berlusconinak az ellenzék rovására. Az olasz képviselőházi és szenátusi választásokat vasárnap és hétfőn tartják Olaszországban.