Ambrus
-7 °C
3 °C

Vádat emeltek Stanislaw Kania ellen

MTI
2006.04.10. 17:32

A kommunizmus idején elkövetett bűntett miatt vádat emeltek hétfőn Stanislaw Kania ellen, aki az 1980-as években a lengyel kommunista párt első titkára volt - jelentette a PAP lengyel hírügynökség. A 78 éves Kania 1980 szeptemberétől 1981 októberéig vezette (az 1990-ben feloszlatott) Lengyel Egyesült Munkáspártot. Helyére Wojciech Jaruzelski lépett, aki ellen szintén vádat emeltek március végén a kommunizmus idején elkövetett bűntett, a hadiállapot bevezetése miatt.

Stanislaw Kania ellen az a vád, hogy "fegyveres bűnszövetséghez" tartozott, miután Jaruzelskivel közösen vezette be a hadiállapotot - írta a Gazeta Wyborcza című lengyel lap. A 82 éves Wojciech Jaruzelskit egy ellene indított hosszadalmas perben elítélték, mert honvédelmi miniszterként felelősnek találták az 1970-es munkásfelkelés vérbe fojtásában. 1996-ban viszont az akkori baloldali többségű parlament felmentette a hadiállapot bevezetése miatti alkotmányos felelőssége alól, és nem volt hajlandó bíróság elé állítani.