Először látható videón Zarkávi
Egy iszlám internetes oldalon első ízben jelent meg kedden Abu Muszab az-Zarkávi jordániai terrorista, az iraki al-Kaida vezetője. Amennyiben valóban Zarkávit mutatják a felvételek, ez az első eset, hogy láthatóvá válik a nyilvánosság előtt az a terrorista, akit az Irakot megszálló amerikai hadsereg három éve köröz, és akit "az első számú közellenségnek" tekintenek. Eddig ugyanis csak hangfelvételeken jelentkezett, bár fotóit megszerezték az amerikaiak és széles körben terjesztették azokat.
A felvételen Zarkávi azzal vádolta az Egyesült Államokat és a Nyugatot, hogy "keresztes háborút vívnak az iszlám ellen", de figyelmeztetett: az iszlám szent harcosok keményen kitartanak. Kijelentette: az új iraki kormány megalakítása csupán egy kísérlet arra, hogy segítsék megoldani az Egyesült Államok iraki dilemmáját. A filmen a szakállas-bajuszos Zarkávi fekete ruhát és fekete kendőt visel, nyakában töltényhevederek lógnak, tőle jobbra pedig egy automata puska lóg a falon. Mögötte az iraki al-Kaida zászlaja tölti be a hátteret. Egy másik jelenetben a földön ül, három másik férfival, akik fekete álarcot viselnek. A felvétel hitelességét egyelőre nem sikerült ellenőrizni, de ugyanazon a web-oldalon jelent meg, ahol általában Zarkávi csoportjának üzeneteit tették közé.