Vilma
-7 °C
4 °C

Az embargó ellenére áramlanak a fegyverek Szudánba

2006.04.28. 06:38

A világszervezet által korábban elrendelt fegyverszállítási embargó ellenére továbbra is áramlanak a fegyverek a polgárháború sújtotta nyugat-szudáni Dárfúr tartományba az ENSZ szakértőinek helyi idő szerint csütörtök esti állásfoglalása szerint. Az idézett szakértők nyilatkozatukban arra mutattak rá, hogy a fegyverek elsősorban a szomszédos országokból érkeznek, de a fegyverszállítók között említettek néhány, az afrikai kontinensen kívüli országot is. Jelentésükben ugyanakkor név szerint csupán Csádról tettek említést, de korábban hasonló összefüggésben merült fel Eritrea és Líbia is.

Mindennek fényében a világszervezet megbízottai arra szólították fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy erősítse meg az embargót, s helyezzen nagyobb súlyt annak betartatására. A BT 2004 júliusában léptetett életbe fegyverszállítási embargót a szudáni kormányerők ellen harcoló lázadók számára, hogy ily módon segítse a 2003 eleje óta tartó polgárháború beszüntetését. A harcok azonban nem hagytak alább, s Dárfúrban a világ jelenlegi legnagyobb humanitárius válsága alakult ki. A mérleg: több mint kétszázezer halott, s több mint kétmillió menekült.