Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Önálló magyar iskolákért tüntettek az erdélyi Tordán

MTI
2006.05.21. 18:53
Két Kolozs megyei önálló magyar iskola létrehozásának akadályoztatása elleni békés tüntetés volt az erdélyi Tordán vasárnap.

A több száz résztvevő a vasárnapi istentiszteletek és misék után a helyi unitárus templomnál találkozott, onnan az erdélyi kisváros központján keresztül a polgármesteri hivatalig haladt. Innen a református templom mellett lévő épülethez vonultak, ahol a helyi magyarok a tordai önálló magyar iskolát szeretnék létrehozni. A tüntetők egy szál virággal és magyar nyelvű tankönyvvel a kezükben vonultak végig a városon.

A megmozduláson a szervezők részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezeteinek vezetői, valamint az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői szóltak a résztvevőkhöz. A tüntetők nyilatkozatot adtak át a város polgármesterének, akitől azt kérték, hogy tűzze napirendre ismét a magyar iskola létrehozásáról szóló határozattervezetet.

Kolozs megyében február végén Tordán és Bánffyhunyadon az RMDSZ helyi szervezeteinek kezdeményezésére vitatták meg a két település tanácsában az önálló magyar iskola kérdését. Az oktatási intézményeket különféle helyi iskolákban már létező osztályok egy épületbe tömörítésével hoznák létre. A kezdeményezők akarata azonban a román többségű helyi tanácsok ellenállásába ütközött. Az önkormányzatok annak ellenére szavazták le az erről szóló határozattervezeteket, hogy mindkét várost a romániai magyar érdekvédelmi szervezet koalíciós partnerei vezetik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.