Mária
-6 °C
-2 °C

Rushdie és Izrael ellen törnek

2006.05.25. 19:43

Újabb önkéntes mártírosztag megalakulását jelentette be csütörtökön egy szélsőséges iráni csoport. Az alakulat öngyilkos merényleteket helyezett kilátásba Salman Rushdie brit író és Izrael ellen, és fogadkozott, hogy megvédi Iránt "az agresszorokkal" szemben. Khomeini ajatollah, az Iráni Iszlám Köztársaság alapítója 1989-ben fatvában (kötelező érvényű vallási rendeletben) szólította fel a világ muzulmánjait Salman Rushdie megölésére, mert úgy találta, hogy az író Sátáni versek című műve istenkáromlás.

Mohammed Mohammadi, a Bizottság az iszlám világmozgalom mártírjainak magasztalására elnevezésű csoport szóvivője elmondta, hogy a hat hónapi toborzással létrehozott újabb, ötödik zászlóaljjal 55 ezerre nőtt a csoport önkénteseinek a száma. Mintegy százan vettek részt Teherán egyik nagy temetőjében a 300 önkéntesből verbuválódott zászlóalj alakuló ünnepségén. A bizottság rendszeresen szervez hasonló demonstrációkat, amelyeket azonban eddig egyszer sem követtek tettek. Az iráni vezetés nem tulajdonít különösebb fontosságot a szervezetnek, úgy tekint rá, mint egy fórumra, ahol az irániak kifejezhetik Izrael és a Nyugat iránti dühüket.