Judit
-2 °C
8 °C

Blair: Nem akarunk konfliktust Iránnal

2006.05.25. 20:01

Nagy-Britannia nem akarja magát azzal terhelni, hogy konfliktusba bonyolódik Iránnal, mondta a brit miniszterelnök az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjúban, amelynek tartalmát csütörtökön hozta nyilvánosságra a kormányfői hivatal. "Nem akarunk konfliktust Iránnal, van elég tennivalónk egyéb ügyekben" - jelentette ki Tony Blair. Nagy-Britannia összesen 13 ezer katonát állomásoztat Irakban és Afganisztánban. Az Egyesült Államok és egyes nyugati országok szerint az iszlám köztársaság atombombát igyekszik kifejleszteni. A közép-keleti ország - a világ negyedik legnagyobb kőolajtermelője - ezzel szemben azt állítja, egyre növekvő energiaéhsége miatt van szüksége a nukleáris technológiára. Washington azt hangoztatja, hogy diplomáciai úton szeretné megoldani az iráni atomprogram körüli válságot, ugyanakkor nem zárta ki katonai akció végrehajtásának lehetőségét sem. Londonban rendre azt ismételgetik, nincs napirenden egy csapásmérés.

Blair az arab hírtelevíziónak nyilatkozva leszögezet: Iránnak eleget kell tennie a nemzetközi követelményeknek, s le kell állítania nukleáris programját. "Ha Irán letér az ösvényről, s megsérti a nemzetközi kötelezettségeit, a nemzetközi közösségnek az ENSZ Biztonsági Tanácsában természetesen foglalkoznia kell az üggyel" - mondta. Kijelentette, Teherán téved, ha azt hiszi, az Egyesült Államok és szövetségesei "azon vannak, hogy elkapják Iránt". Mint mondta, "csak azt akarjuk, hogy hagyjon föl a terrorizmus támogatásával és egy olyan ország belügyeibe való beavatkozással, amelyet ma már ENSZ keretei között kormányoznak, ENSZ-támogatással ott tartózkodó többnemzetiségű erő segítségével". Nagy-Britannia azzal vádolja Iránt, hogy támogatja az iraki felkelőket, leginkább az arab ország déli részén, ahol a brit kontingens javarésze állomásozik. Teherán tagadja e vádat, s azt veti a britek szemére, hogy iraki jelenlétüket fölhasználva etnikai ellentéteket szítanak Irán Irakkal szomszédos délnyugati országrészében.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!