Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Kihirdethető a montenegrói népszavazás végeredménye

2006.05.30. 20:35

Immár semmi akadálya nincs annak, hogy a montenegrói népszavazási bizottság (RRK) kihirdesse a függetlenségi referendum eredményét, mert az alkotmánybírósághoz nem érkezett egyetlen panasz sem. A szerbpárti unionista tömb kedden 15 óráig tehetett volna panaszt az előzetes eredményekre, de Ljiljana Radovic, az RRK titkára szerint a megadott határidőig nem érkezett óvás a taláros testülethez. Az RRK szerdán ülésezik utoljára, és várhatóan kihirdeti a május 21-i függetlenségi népszavazás hivatalos végeredményét.

Az RRK május 23-án tett közzé az összes szavazat összeszámlálásán alapuló előzetes eredményt, amely szerint a népszavazáson részt vevők elegendő többsége, 55,50 százaléka arra voksolt, hogy Montenegró független állam legyen, és 44,50 százaléka ellene szavazott. A részvétel 86,49 százalékos volt. Az előzetes adatok közlése után a montenegrói unionisták bejelentették, hogy nem ismerik el az eredményt. Összesen 241 panaszt nyújtottak be az RRK-nak, de a testület hétfő estére elutasított minden folyamodványt. A kifogások többsége a választói névjegyzékre vonatkozott, az RRK pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a lista ellenőrzése az igazságszolgáltatás dolga. A podgoricai média szerint a paritásos alapon működő RRK-ban a kormányoldal képviselői rendre elutasították az óvásokat, a Brüsszel által kijelölt testületi elnök, Frantisek Lipka szlovák diplomata pedig a javukra használta "aranyszavazatát".

Az ellenzék már korábban bejelentette, hogy nem kíván fellebbezni az alkotmánybíróságnál, mert az a "djukanovici hatalom" befolyása alatt áll. A podgoricai média értesülései szerint Filip Vujanovic montenegrói elnök a végleges eredmények közzététele után, valószínűleg már a hét végén kikiáltja Montenegró függetlenségét. Ezután Szerbiának elvileg el kell ismernie a délszláv unió kisebbik tagköztársaságának különválását, és megkezdődhetnek a tárgyalások Belgrád és Podgorica között a különválásról.