Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Elfogadta jelentését az EP CIA-bizottsága

MTI
2006.06.12. 23:08
Az európai országoknak az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatát vizsgáló európai parlamenti bizottság elfogadta az olasz szocialista Giovanni Claudio Fava jelentéstervezetét, amely lényegében fenntartja a korábban megfogalmazott gyanút, és egyebek között sürgeti a guantánamói amerikai fogolytábor bezárását is.

A bizottság 25 igen, 14 nem szavazattal és hét tartózkodással fogadta el a tervezetet. A parlament júliusi plenáris ülése dönti el, hogy a jelentés elfogadásával lezárja-e az ügyet, vagy tovább folytatja a vizsgálatot. Az Európai Parlament (EP) eredetileg nyitva hagyta a bizottság munkájának időtartamát, így valószínűsíthető, hogy jövő februárig folytatódik a munka a testületben.

A teljes jogú bizottsági tagok közé tartozó magyar képviselők közül Kósáné Kovács Magda (MSZP) úgy vélte, a jelentésben megtartották azt a határozottságot, amely a további vizsgálat alapja lehet. Schöpflin György (Fidesz-MPSZ) egyebek között arról beszélt az MTI-nek, hogy meglátása szerint az Európa Tanács nemrégiben napvilágot látott, viszonylag kemény hangú jelentése is befolyásolta a hangulatot.

Helyszíni sajtóértesülésekből, illetve a magyar képviselők beszámolójából kiderül, hogy a voksolást megelőzően, illetve a módosító javaslatok szavazásakor meglehetősen egyértelmű szakadás mutatkozott a szocialisták vezette baloldal és a néppárti frakció között. A különbséget egyebek között az Egyesült Államokkal szembeni bírálat erőssége jelentette: a konzervatív oldal kevésbé éles hangvételt alkalmazott volna.

Az európa tanácsi dokumentummal szemben az EP-szöveg nem nevez meg felelősnek tartott országokat, bár két konkrét esetben úgy ítélte meg, hogy egy olaszországi emberrablás, illetve egy német állampolgár elszállítása nemigen történhetett meg a hatóságok tudomása nélkül. A jelentés általában véve is kevéssé valószínűnek tartja, hogy "bizonyos kormányok vagy titkosszolgálatok" ne tudtak volna a tevékenységről, amely a területükön vagy légterükben folyt.

Schöpflin György leszögezte: a kínzást, az illegális járatokat, tevékenységet a néppárt is elítéli, viszont úgy látják, hogy a bizonyíték egyelőre gyenge. A plenáris szavazáson még egészen bizonyosan lesznek módosítások - vélte, hozzátéve, hogy nem érzett kompromisszumos készséget a frakciók között.