Zalán
6 °C
19 °C

Vádemeléseket tervez Hága a dárfúri mészárlások miatt

MTI
2006.06.15. 17:20

Több ezer gyilkosságot és több száz erőszaktételt vizsgált ki a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a szudáni Dárfúrban elkövetett bűntények közül, és vádemelések sorozatát tervezi, közölte a törvényszék főügyésze csütörtökön New York-ban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt.

Luis Moreno-Ocampo elmondta: csoportja "egyre növekvő számú, nagyarányú, minden egyes alkalommal több száz halálos áldozatot követelő mészárlásokat dokumentált". Kijelentette, elsődleges célja e háborús bűncselekmények fő felelőseinek bíróság elé állítása, ennek érdekében vádemelések sorozatát fogja megtenni.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár egy éve ötvenegy nevet tartalmazó listát adott át a főügyésznek egy lepecsételt borítékban. A vizsgálatokhoz közeli értesülések szerint a listán egyaránt szerepelnek szudáni kormánytagok, a kormány támogatását élvező milíciák valamint az ellenük küzdő felkelők vezetői.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön! London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút.

Európai körutazások

Izlandi csillagtúra, Skócia felfedezése, a csodás Szicília, és a bajor kastélyok világa.