Natália
-3 °C
7 °C

A Hamász- kormány visszalépését javasolta egy egyiptomi delegáció

MTI
2006.06.16. 00:02
A rivális palesztin szervezetek, a Hamász és Fatah közötti hatalmi harc lecsillapítása érdekében a Hamász-kormány visszalépését indítványozta egy egyiptomi delegáció - jelentette szerda este a MAAN palesztin hírügynökség.

A gázai keltezésű tudósításból nem derült ki, hogy az Egyiptomból érkezett küldöttség milyen szintű volt, illetve kinek terjesztette elő a szóban forgó javaslatot. A hírügynökség azonban egyértelműen utalt arra: az egyiptomi, a szaúd-arábiai és a jordániai kormány által egyaránt támogatott terv az Iszmáil Haníje vezette Hamász-kormány lemondására szólított fel, s azt indítványozta, hogy egy szakértőkből álló kormány vegye át az irányítást. Az említett szakértői kabinet fejének a delegáció a korábbi palesztin pénzügyminisztert, Munib al-Mászrit indítványozta.

A terv - mint a hírügynökség jelentette - azt is előirányozta, hogy a Hamász-kormány visszalépése mellett Mahmúd Abbász palesztin elnök mondjon le az általa július 26-ra kiírt, a palesztin állam Izrael melleti létrehozásáról dönteni hivatott népszavazás tervéről. A referendumot a Hamász kezdettől fogva elutasította, mert az nézete szerint egyet jelentene Izrael közvetett elismerésével.

A palesztin szakértői kormány felállítását előirányzó javaslat összességében azt a célt szolgálja, hogy enyhítse a palesztinok erősödő nemzetközi elszigetelődését, amit a Hamász-kormány hivatalba lépése váltott ki.