Újabb védett tanú a Djindjic-perben
Három héttel a koronatanú megölése után újabb védett tanút nevezett ki a Zoran Djindjic szerbiai miniszterelnök meggyilkolásával és számos más bűnténnyel vádolt zimonyi klán és titkosszolgálati szövetségesei ügyében ítélkező belgrádi különbíróság. A bíróság korábbi döntését megváltoztatva úgy határozott, hogy mégis védelemben részesülő, együttműködő tanúnak minősíti Dejan Milenkovicot, a zimonyi klán egykori tagját.
A Bagzi alvilági néven ismert bűnbánó maffiózót 2004. júliusban tartóztatták le Szalonikiben, fél évre rá adták ki a szerb hatóságoknak. Ő volt az a személy, aki a Djindjic-merénylet előtt három héttel, 2003. február 21-én teherautójával egy belgrádi főúton megkísérelt nekiütközni a miniszterelnök szolgálati gépkocsijának. Később kiderült, hogy nem közúti baleset, hanem merényletkísérlet volt, de addigra Bagzit már szabadon engedték, ami állítólag ötvenezer eurójába került a zimonyiaknak.
Három hete Belgrádban elrabolták otthonából, megkínozták, majd meggyilkolták a zimonyiak ellen valló koronatanút, Zoran Vukojevicet. Szerbiai bűnügyi szakértők akkoriban azt a véleményt fogalmazták meg, hogy a történtek megingathatják szándékukban a szóba jöhető együttműködő tanúkat a jövőbeni peres eljárások során. Bagzi "előléptetése" pont az ellenkezőjéről tanúskodik: Vukojevic kivégzése után mintha megoldódott volna a bűnbánó bandatag nyelve.