Miklós
-7 °C
2 °C

Újabb ügynökbotrány Németországban

2006.06.29. 20:51

A nyugatnémet törvényhozás (Bundestag) képviselőinek sorában 43 olyan képviselő foglalt helyet, aki kapcsolatban állt a keletnémet titkosszolgálattal, a Stasival, írja friss számában a Zeit. A hamburgi hetilap értesülése szerint erre abból az adatbázisból derült fény, amelyet még a keletnémet vértelen forradalom napjaiban kaparintott meg az amerikai hírszerzés (állítólag orosz KGB-tisztektől), és amely a Stasi több ezer külföldi kapcsolatának, illetve besúgójának a nevét tartalmazta.

A Rosenholz néven ismertté vált adatbázist az amerikaiak 2003-ban adták vissza az illetékes német hatóságnak. Ez utóbbinak az élén Marianne Birthler egykori keletnémet polgárjogi aktivista áll. A hivatalt, amely a Stasi múltjának és viselt dolgainak a felderítésével foglalkozik, most az a vád érte, hogy hónapokon át visszatartotta kutatási osztályának egy jelentését, amely az 1969-72 közötti Bundestag egyes képviselőinek a Stasihoz fűződő kapcsolatát taglalta. A 43 honatya közül 30 az SPD-, 10 a CDU/CSU-, három pedig az FDP-frakció tagja volt.

Birthler a hír nyomán elismerte, hogy 43 képviselőről találtak feljegyzéseket az adatbázisban. Szerinte azonban félrevezető azt feltételezni, hogy a nevük felbukkanása máris egyenértékű volna besúgói tevékenységükkel. A Stasi-hivatal vezetője kilátásba helyezte, hogy 2007-re elkészítik a szóban forgó jelentés átdolgozott változatát. A berlini Freie Universität Stasi-szakértője, Manfred Wilke csak azzal tudta magyarázni Birthler eljárását, hogy a hivatal vezetője így próbálta meg "bebiztosítani" újraválasztását 2005 őszén a Stasi-hagyatékot gondozó hatóság élén.