Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Göncz Kinga találkozna szlovák partnerével

MTI
2006.06.30. 16:21

Fontos lenne, hogy még a nyár folyamán létrejöjjön egy magyar-szlovák külügyminiszteri találkozó, miután a pozsonyi kabinet megalakul. Ezt a magyar diplomácia irányítója mondta pénteken az MTI-nek

Tiszteletben tartjuk a szlovákiai koalíciós tárgyalások eredményeként várhatóan megalakuló kormányösszetételt, és megvárjuk, milyen lépéseket tesz majd az új pozsonyi kabinet - mondta Göncz Kinga.

A szlovákiai választásokon győztes szociáldemokrata Smer elnöke, Robert Fico szerdán este jelentette be, hogy a Jan Slota vezette Szlovák Nemzeti Párttal és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal szándékozik kormányt alakítani. A magyar külügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Meciar és Slota korábbi közös kormányzati ciklusa, a kilencvenes évek óta sok minden történt, Szlovákia csatlakozott az Európai Unióhoz, ezzel elismerve és magáénak tudva az uniós értékeket.

A Fidesz elvárja a magyar kormánytól, hogy szabjon egyértelmű feltételeket a szlovák kormánnyal való együttműködésnek - reagált Németh Zsolt, az ellenzéki párt külügyi kabinetvezetője.