Miklós
-7 °C
4 °C

Izraeli pacifisták tüntettek a gázai offenzíva ellen

MTI
2006.07.02. 09:33
Több száz izraeli pacifista tüntetett szombat este Nyugat-Jeruzsálemben tiltakozásul a Gázai övezetben folyó izraeli katonai offenzíva ellen. Az Ehud Olmert izraeli miniszterelnök rezidenciája előtt összegyűlt tüntetők a polgári személyek veszélyeztetése és a válság katonai úton történő megoldása ellen emelték fel szavukat. Felszólították a kormányt, kezdjen párbeszédet a palesztin területeken kormányzó Hamász iszlámista mozgalommal annak érdekében, hogy kiszabaduljon a fogságból az egy hete elrabolt izraeli katona. A palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség (UNRWA) szombaton arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerből is súlyos hiány alakulhat ki az izraeli hadsereg által lezárt Gázai övezetben, ahol szinte már teljesen elfogyott az üzemanyag. John Ging, az UNRWA gázai övezeti vezetője elmondta, hogy az ügynökség két hétre való tartalékkal rendelkezik, és a jelenlegi körülmények között nagy nehézségekbe ütközik a készletek utánpótlása és szétosztása is. Jan Egeland, az ENSZ-főtitkár emberiességi ügyekben illetékes helyettese csütörtökön az ellenségeskedés kiszélesítésének megállítására szólított fel, utalva arra, hogy az erőszaknak mindkét oldalról a civilek a legnagyobb vesztesei. Különösen sajnálatosnak nevezte a Gázai övezetben működő egyetlenegy áramtermelő üzem lerombolását, amelynek következtében a Gázai övezetben élő 1,4 millió ember több mint 40 százalékának otthonában megszűnt az energiaellátás. A várakozások szerint Ehud Olmert vasárnap bejelenti, hogy Izrael enyhít a gazdasági blokádon, de a katonai beavatkozást nem állítja le. Egy neve elhallgatását kérő izraeli politikus közölte, hogy a miniszterelnök a kormány jóváhagyását fogja kérni a kereskedelem szempontjából legfontosabb határátkelő hely, Karni megnyitásához. Várhatóan hétfőn nyitják meg újra Karnit, így a palesztinok importálhatnak élelmiszert, generátorokat és más létfontosságú cikkeket.