Piroska
-10 °C
1 °C

Lehet fotózni Szaúd-Arábiában

MTI
2006.08.03. 12:30
Szaúd-Arábia iszlám királyság azonnali hatállyal engedélyezte a nyilvános fotózást: ami a világon szinte mindenütt magától értetődő, az Szaúd-Arábiában kisebb forradalomnak számít.

Eddig a királyságban a nyilvánosan fényképezkedőknek azzal kellett számolni, hogy rendőrök vagy vallásőrök zaklatják, sőt meg is büntetik őket ezért az iszlám által tiltott magatartásért. Az Arab News című lap jelentette csütörtökön, hogy a belügyminiszter utasította a kormányzókat, szerezzenek érvényt Abdullah király rendeletének.

A rendelkezés indoklása szerint a fotózási tilalom megszüntetésének célja a turizmus fellendítése. Azokon a helyeken, ahol ezután sem szabad nyilvános fotókat készíteni, külön tiltó táblákat kell kihelyezni. Különösen a szunniták Szaúd-Arábiában államvallásnak tekintett vahabita hívők tekintik bűnnek, ha ember képmását fénykép vagy festmény formájában megörökítik.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Újévi szállás ajánlatok

Kezdje az évet kikapcsolódással, a wellnessből sosem elég.